BARNA RÉTIHÉJA
(Circus aeruginosus)

Európában és Közép-Ázsiában elterjedt, de a Közel-Keleten, Dél-Ázsiában, valamint Afrikában is előfordul. Rövidtávú vonuló. Magyarországon márciustól októberig tartózkodik, de enyhe teleken át is telel. Októberben vonul el a Földközi-tenger vidékére, illetőleg főképp a trópusi Afrika Ny-i felébe.

Feje kicsi, teste nyúlánk, szárnya és farka hosszú. A felnőtt hím szárnya és farka szürke, az elsőrendű evezők feketék, a szárnyfedők és a hát barna, a fej és a szárnyak elülső élei okkersárgák. A felnőtt tojó sötétebb, jellemzően barna, a fej és a váll krémszínű. A tojó valamivel nagyobb a hímnél. A fiatalok egyöntetűen sötét színűek, fejük, torkuk világos, farkvégük is világossal szegett. Csőre fekete, lábai sárgák, a karom fekete, a szivárványhártya sárgásbarna. Alacsonyan, imbolyogva repül, zsákmányára hirtelen ejti rá magát. Siklórepülést is végez. Főleg kisemlősökkel, talajon élő és vízimadarakkal, hüllőkkel táplálkozik.

A hímek egy része párzik, fészkel, és eredményesen szaporodik még azelőtt, hogy az első felnőttkori tollazatát felöltené, s a tojó is ülhet (részben terméketlen tojásokon) kiszíneződése előtt. A barna rétihéja monogám, a pár általában egy szaporodási időszakra áll össze, de előfordul többéves párhűség is. A fészkelőhelyet vagy a hím vagy a pár közösen választja. Vízparti nádasok, magas-sásosok, rétek. A fészek a talajon van, olykor vizes környezetben, alapja avas nád, ágak, gyékény, gyökerek, vagy más kemény, régebbi vagy friss növényi részek. Mindkét szülő részt vesz a fészekanyag hordásában és a fészek építésében. Évente egyszer költ, fészekpusztulás esetén sarjúfészkelése rendszeres. A tojások oválisak vagy rövid oválisak, fénytelenek, kékesfehérek, a fészekanyagtól néha foltosak. A fészekalj nagysága 3-6 tojás. Már az első tojások lerakása után megkezdődhet a kotlás, csak a tojó üli a tojásokat. A tojót és a fiókákat kezdetben a hím táplálja úgy, hogy a tojónak röptében adja át a zsákmányt, s a fészekbe a tojó viszi azt be. A fiókák 10 napos korától mindkét szülő vadászik. Ha a fiókák megerősödnek, elhagyják a fészket, annak környékén tartózkodnak. 28 napos korukra kitollasodnak, 38-40 napos korukra repülősek. Ezt követően még mintegy 2 hétig a fészek közelében maradnak, majd követik anyjukat, 2-3 hét után válnak önállókká.

Magyarországon védett, eszmei értéke 50 000 Ft.

Forrás