FEKETE TÖRPEHARCSA
(Ameiurus melas)

Eredeti élőhelye Észak-Amerika középső és keleti része. Európába a törpeharcsával együtt került be. Magyarországra 1980-ban érkezett meg Olaszországból a dinnyési tógazdaságba és 1981-ben Szarvason növekedési kísérleteket végeztek vele. Természetesen ez a rendkívül jó alkalmazkodó képességgel rendelkező hal megszökött a telepekről és kikerült a természetbe. Magyarországon ezután gyorsan elterjedt, a folyók lassúbb szakaszain sokfelé megtalálható és több állóvízben is előfordul önfenntartó állománya. 

Nagyon hasonlít hozzá a törpeharcsa, de annak az oldalát nagyobb, szabálytalan foltok tarkítják. A színezetük eltérő, hiszen a törpe inkább barna, míg a fekete törpeharcsa sötétebb. Színezete élőhelytől függően változó, az aranyló olajzöldtől egészen a feketéig terjed. Általában felül sötétebb, míg alul a hasoldalán sárgás. Széles, lapos fején az alsó ajak nem ér a felső ajkon túl. Alsó és felső állkapcsán 4-4, összesen 8 bajuszszálat visel. Úszói szúrnak, hiszen hátúszója elején egy igen hegyes, kemény csonttüske van, és ehhez hasonló csonttüskét visel a mellúszók elején is. Bőre pikkelytelen, az oldalvonala végighúzódik a testén.

A fekete törpeharcsa mindenevő falánk hal. Mindent felfal, ami számára ehető a magoktól és rovaroktól kezdve a döglött vagy élő halakig és rákokig. 

Áprilisban, májusban párosan ívik. Ívás előtt a hím kisebb gödröt váj ki az ikrának az aljzaton. A nőstény körülbelül 4000-5000 ikrát rak. A fészekben mindkét nem őrzi az ikrákat. A kikelő lárvák mintegy 6 mm hosszúak, és még egy hétig a fészekben maradnak. A zsenge ivadékok ezután is együtt maradhatnak és csoportosan mozognak, gomolygó csapatuk gyakorta megfigyelhető élőhelyükön. 

Forrás