PARTI SZŐLŐ

(Vitis riparia)

Hazánkban a folyók árterein a ligeti szőlő helyett ma már többnyire az Észak-Amerikából alanyvessző termelés céljából behozott parti szőlő utódaival találkozhatunk, amely hazájában az egyik leggyakoribb őshonos szőlőfaj.  Európába az 1600-as évek közepén került, majd elvadult és tömegesen elterjedt. Magyarországon nagyobb folyóink árterében, a folyóparti természetes társulásokban tömegesen megtalálható, a lombkoronaszintig befutja a társulás cserjéit és fáit. 20 m-es magasságba is fel tud kapaszkodni. 

Tenyeresen karéjos levelei 8-18 cm hosszúak, többnyire 3 kisebb karéjúak, felül fényes élénkzöldek, fonákuk világoszöld. A kacsok kétágúak. A növény őszi lombszíne sárga. Májusban és júniusban virágzik. Minden harmadik szárcsomón fejlődik a levelekkel átellenesen álló bugavirágzat, melynek virágai sárgás színűek. Bíborfekete, 6-9 cm-es bogyótermése van, amely fanyar és savanykás. 2-4, általában körte alakú magja van.

A hidegnek nagyon jól ellenáll, -57 fokos hőmérsékletig fagyálló. A szárazságot is jól tűri. A filoxéravészt követő évek óta itt vendégeskedő "fagyálló szőlő" idõközben teljesen meghonosodott, s elvadulva helyenként tömegesen tenyészik.

Forrás 

Fotók: 1. kép:  CC BY-SA 3.0, 2. kép: Joachim Schmid, CC BY 3.0 de,