FEHÉR FŰZ

(Salix alba)

Magyarországon mindenütt megtalálható, bár ragaszkodik a lehetőleg lassú folyású, vagy álló víz közelségéhez. Az ártéri erdőkben élő, sudár termetű füzek magassága akár a 30 m-t is elérheti, s a távolból gyakran csak seprőszerű gallyaik alapján lehet őket a nyáraktól megkülönböztetni. 

Magányosan állva zömökebb fává nő, törzse 1-2 m magasságban már elágazik, s nagyjából kerekded koronát fejleszt, ágai lecsüngenek. Kérge szürkés, repedezett, gyakran hatalmas odvakkal. Fiatal ágai leggyakrabban sárgásak, de lehetnek vörösesek is. Levelei szórtan helyezkednek el, lándzsa alakúak, csúcsuk kihegyesedő, szélük finoman csipkézett. A levelek fiatalon alul-felül, idősebb korukban csak fonákjukon selymesen, ezüstösen szőrösek. Virágai barkát alkotnak, a porzós füzérek kissé vaskosabbak a termősöknél, színük sárga, lombfakadással egy időben, március vége felé nyílnak. A füzérek mindig felállók, vagy az ágaktól elállók, soha nem lecsüngők. Termése apró, kerekded tok.

Víztűrésük többek között annak köszönhető, hogy az elárasztás idején törzsük víz alatti részén preformált gyökereket fejlesztenek, amelyek a víz felső, oxigénben dús rétegében elbokrosodva részben átveszik a levegőtlenné vált talajban lévő gyökérzet szerepét. 

Forrás, Forrás2

Fotók: 1.kép: No machine-readable author provided. MPF assumed, CC BY-SA 3.0, 2.kép: Willow, CC BY-SA 2.5, 3.kép: Tangopaso, Public Domain 

Az oldal - ezen egy soron kívüli - reklámmentességét a Tisza-tavi Természetbúvár Bolt, a Dawbird's Könyvelő Iroda és a PPB Pénztárgép Szerviz támogatása biztosítja, kérjük ha teheted vásárolj tőlük, illetve vedd igénybe szolgáltatásaikat.