NAGY SZARVASBOGÁR
(Lucanus cervus)

Dél- és Közép-Európa lakója, erősen kötődik a tölgyesekhez, ahol a szarvasbogarat főleg a fák törzsén, a lombkoronában, vagy lehullott ágakon lehet megtalálni. Hazai tölgyeseinkben elterjedtnek és helyenként gyakorinak mondható. Legerősebb populációi valószínűleg az alföldi tölgy-kőris-szil ligeterdőkben tenyésznek.

A hím 3,5-8,5 cm hosszú, a nőstény lényegesen kisebb, nagysága 2,5-5 cm. A hím fejét díszítő "agancs" tulajdonképpen erősen meg-nagyobbodott rágó, melynek csak a verekedésben van szerepe. A rágó és a bogár mérete a lárvakorban felvett tápanyagok mennyiségétől függ. Öreg tölgyesekben sokkal gyakrabban bukkanhatunk kapitális méretű hímekre, mint a fiatal, csenevész állományokban. A szarvasbogarak táplálékfelvétele különös módon történik: vörösbarna alsó ajkukkal nyalogatják különböző fák, különösen a tölgyfa nedveit. A nőstény rágói igen erősek és így alkalmasak a fa kérgének megrágására, hogy ezután a tölgy édes nedvéhez jusson. A táplálék, illetve a nőstények megtalálása a szaglás segítségével történik. 

A nagy szarvasbogár lárvakorában elhalt faanyaggal táplálkozik. Kifejlett állapotban fák - főleg tölgyek - nedveit szívogatja, de nem létfontosságú, hogy táplálkozzon. A május végén-júniusban megjelenő imágók legfőbb feladata a szaporodás. Nappal a fatörzseken pihennek és szívogatják a nedveket, majd meleg késő délutáni és esti órákban hangos zúgással szárnyra kapnak és párt keresnek. Repülésük lomha és elég lassú. Ha egy nőstényre több hím is ráakad, látványos harcra kerül sor: a hímek a rágójukkal próbálják megragadni egymást, és az erősebb hím a gyengébbet messzire hajítja.

Párzás után a hímek hamarosan elpusztulnak; július végén már gyakorlatilag nem találni élő hímeket. A nőstények augusztus közepéig is elélhetnek. A peterakásra készülő nőstény beássa magát a talajba, és minden egyes petéjét korhadékból készített kis golyóba rakja a fák elhalt gyökerei mellett. Ezután elpusztul, rendszerint nem is jön már elő a talajból. A peték 2 mm átmérőjűek, belőlük hamarosan kikelnek a piszkosfehér, görbült testű lárvák, a pajorok. Ezek először a korhadékgolyót fogyasztják el, majd rátérnek az elhalt faanyagra. Mivel ennek tápértéke alacsony, fejlődésük is lassú: általában 5 évig fejlődnek a föld alatt, ekkorra már elérik a 10 cm-t is. Utolsó évükben július-augusztusban bebábozódnak, majd néhány hét múlva átalakulnak kifejlett bogárrá, és ebben az állapotban töltik a telet. Ha a talaj kellően átmelegedett, május végén, megfelelően enyhe és párás napon kiássák magukat a talajból. Az elpusztult hím szarvasbogarak tetemei sokáig megmaradnak, főleg a fej és a rágó maradványai évek alatt egy-egy nagyobb fa tövében fel is halmozódhatnak.

Magyarországon védett, eszmei értéke 10 000 forint. Jelölő faj a Tisza-tavon.

Forrás