PIROS ÁRVACSALÁN

(Lamium purpureum)

A piros árvacsalán Európában és Ázsiában széles körben elterjedt és gyakori. Magyarországon is közönséges, szinte mindenhol megtalálható növény. Szántók, tarlók, parlagok, utak széle, olykor száraz erdők, akácosok lakója, de a kertekben is gyakori gyomnövény. Márciustól szeptemberig virágzik, az egyik legkorábbi méhlegelő.

Többnyire csupán 10, legfeljebb 30 centiméter magas, egyéves, kellemetlen szagú növény. Hasonlít a csalánhoz, de nincsenek fullánkszőrei (ezért "árva"). Szára négyszögletes, rendszerint pirosas. Az alsó levelek kerekdedek, szíves vállúak, csipkés szélűek, hosszú nyelűek, a felsők tojásdadok, rövid nyelűek, a murvásodó levelek pirosak.  A vörössel futtatott levelek ráncosak, a szőrzetük puha. Rózsapiros ajakos virágai tömött állernyőkben nyílnak.  A csésze kopasz vagy pelyhes. A virágok a murvásodó levelek hónaljában ülnek 6-10-vel. A párta 1-1,5 centiméter hosszú, csöve egyenes vagy alján kissé görbült, két ajkú, csöve szűk, majd hirtelen kiszélesedik, halványpiros, felső ajka íves, szőrös, rövidebb az alsónál, fellevelei kárminvörösek. Termése makkocska.

Kora tavasszal, már február-márciusban virágzó példányai már ősszel csíráznak és áttelelnek. Mivel év közben is csírázik és fejlődik, tavasztól őszig folyamatosan láthatjuk virágait, amelyek sok nektárt termelnek, ezért azokat előszeretettel látogatják a rovarok. Ennek különösen kora tavasszal van jelentősége, amikor az áttelelt viráglátogató rovarok (például a gyümölcsfáink beporzásában egyre nagyobb szerepet játszó poszméhek és földiméhek leendő királynői) alig találnak más táplálékot. Az egyébként nem nagy méretű virágok megtalálása nem jelent problémát, hiszen nem csak a szirmok, de a felső lomblevelek is hívogató színűek.

A piros árvacsalán ehető - tulajdonképpen az egész növény. Enyhe, kissé füves, kicsit virágos íze van, a virága maga édeskés. Fogyaszthatjuk salátákba, levesekbe, turmixokba, illetve teát is lehet belőle készíteni. Apróra vágva használható díszítésnek, ízesítésnek - csakúgy, mint a fűszernövények, nagy mennyiségben hashajtó hatása megjelenhet. Magas a tápanyagértéke - vitaminokban gazdag, ebből a C vitamintartalma a jelentős, viszont vas, illetve rostok is nagy mennyiségben megtalálhatóak benne. A magjában levő olaj emellett erős antioxidánsokkal van tele.

Forrás, Forrás

Fotók: 1-2. saját kép 4. kép: CC BY-SA 3.0

Az oldal - ezen egy soron kívüli - reklámmentességét a Tisza-tavi Természetbúvár Bolt, a Dawbird's Könyvelő Iroda és a PPB Pénztárgép Szerviz támogatása biztosítja, kérjük ha teheted vásárolj tőlük, illetve vedd igénybe szolgáltatásaikat.