SZÉNCINEGE

(Parus major)

A széncinege Eurázsia jelentős részén megtalálható. Egyedül a különösen hideg és a sivatagos övezeteket kerüli, de számos élőhelytípushoz alkalmazkodott. Leggyakrabban lombhullató erdőkben fordulnak elő, valamint kevert faállományú erdőségekben és erdőszéleken. Nem vonuló madár. Kizárólag a nagyon hideg, kemény telek elől vonulnak el. Nyaranta főleg rovarokkal táplálkozik, ám telente táplálékának palettáját igencsak kibővíti, többek közt olajos magvakkal, vagy telelő denevérek elfogyasztásával.

A széncinege 12,5-14 centiméteres testhosszával a nagyobb testalkatú cinegefélék közé tartozik. Jellegzetes kinézete könnyűvé teszi azonosítását. Csőre, feje teteje és ezzel összeköttetésben levő torokfoltja fekete, és egy-egy fehér arcfoltot vesznek körbe. A torok feketéje a sárga has közepén egészen a farokig folytatódik, a lábak között a hímek esetében jelentősen kiszélesedik. A hát zöldes színű, a szárnyak és a farok némileg sötétebb. A szárnyakon fehér sáv fut végig. A nőstények tollazata hasonló a hímekéhez, ám a színárnyalatok halványabbak és a mellkason középtájon futó fekete sáv is keskenyebb és időnként szaggatottá válik. A fiatal egyedek tollazata a tojókéhoz hasonló, kivéve, hogy nekik halvány olívazöld árnyalatú palástjuk van, szürkés farkuk és a fehéres részek kevésbé jól különülnek el a környező tollazattól. A mellkasi tollazat sárga színének árnyalata összefüggést mutat azzal, hogy azon hím egyed spermiumai milyen termékenyek. A hímek számára részben ez biztosítja, hogy meg tudják mutatni a leendő párjuk számára azt, hogy feltételezhetően szaporodási sikerük magasabb, mint a többi hím cinegéé. A sárga szín erőteljesebbé válásáért a karotinok tehetőek felelőssé, amelyek a spermiumok ellenálló képességét is biztosítják. Mivel a cinegék csak táplálék útján képesek hozzájutni a karotinokhoz, ezért a sötétebb sárga színezetű mellkasi tollazat egyúttal azt is jelzi, hogy az adott egyedek képesek megfelelő táplálékforrásokhoz hozzáférni. A mellkasi rész sárga színű tollazatán kívül a hím példányok mellkasán végigfutó fekete színű sáv szélessége is szerepet játszik a nőstény egyedeknél a párválasztás során. A tojók szívesebben választanak olyan példányokat párjuknak, amelyeknek szélesebb mellkasi csíkjuk van.

A széncinege monogám madárfaj. Külön territóriumot jelöl ki a fészkelőhelye körül, melyet már késő januártól, de legkésőbb kora tavasztól hevesen védelmez, a párok az év nagy részét költőterületük környékén töltik.  Szeretnek odúkban fészkelni, melyek általában fák törzsében, esetenként falak nyiladékaiban, sziklák réseiben találhatóak, valamint e madárfaj kedveli a mesterséges fészkeket is, melyet az emberek helyeznek ki a számukra. Az üregben elhelyezkedő fészkeket a tojók építik, melynek anyaga növényi rostokból, fűszálakból, mohából, szőrszálakból, gyapjúból és tollakból áll. A fészekalj létszáma gyakran meglehetősen magas, akár 18 darab tojást is lerakhat egy tojó, ám az öt és tizenkettő tojás az általános. Tojásai fehér alapszínűek, melyet piros pöttyök tarkítanak. A tojó haragosan hisszeg, amikor valaki megközelíti fészkét kotlás közben. A fiókák, akárcsak a többi cinegefélénél, vakon és csupaszon kelnek ki a tojásból. A fiókákat mindkét szülő táplálja, melyek napi 6-7 gramm táplálékot is elfogyasztanak. Fiókáit többnyire hernyókkal és pókokkal eteti, melyet csigahéjjal egészít ki, ami a legfontosabb kálciumforrásuk. A fészek tisztításában mindkét szülő részt vesz és eltávolítják az ürüléket a környékről. A fiókák mintegy 16-22 napot töltenek a fészekben, majd a tollazat kifejlődését követően mintegy nyolc nap szükséges a számukra, hogy szüleiktől függetlenedni tudjanak és elkezdjék önálló életüket. Az első fészekaljból származó utódok esetén azonban a fiókák táplálása akár 25 napig is tarthat, tehát még a kirepülést követően is folytatódik néhány napig.  A széncinegék az évek nagy többségében két fészekaljat nevelnek fel.

Magyarországon védettséget élvez, eszmei értéke 25 000 forint. 

Forrás